Pusztai Kincsestár- A jószág haszna kiállítás
Az állattenyésztés és a földművelés a mezőgazdasági termelés bonyolult rendszerében sok szálon kapcsolódik egymáshoz. Mindkét tevékenység végső célja a „haszonvétel”, vagyis az a mód, ahogyan az ember szükségleteinek kielégítéséhez a megtermelt, előállított javakat felhasználja. A Hortobágy hatalmas pusztai legelőin a környező mezővárosok és a debreceni gazdák állatai legeltek. A pusztai állattartás elsődleges haszna a szaporulat volt. Az állatok létszámának növekedése jelentette a gazda vagyonának gyarapodását. A városokhoz közeli legelőkön tartott állatok pedig tejet adtak, s szekér elé fogva igaerejükkel szolgálták a gazdaságokat. A hagyományos gazdálkodás során nemcsak az állatok tejét, húsát, bőrét dolgozták fel, hanem szinte minden apró porcikájukat hasznosították valamire. Semmi sem volt fölösleges. Hulladék, szemét úgyszólván nem is keletkezett.
Az itt megtekinthető kiállítás a legelő állatokból származó nyersanyagok, termékek változatos hasznosítási formáit mutatja be a pusztai és mezővárosi, falusi életmód keretei között. A kézműves technológia, az egyedi tárgyak megformálásának bemutatása mellett kontrasztként utal napjaink tömegtermelésére is, valamint ráirányítja a figyelmet a fenntartható fejlődés mindannyiunkat érintő, aktuális kérdéseire.
Megközelítés:
Autóval a 33-as főút 72. km közelében lévő körforgalomnál.
4071 Hortobágy, Petőfi tér 9.
GPS: 47.582278,21.151161
Árak: ingyenes
Nyitvatartás:
A Kiállítás 2022-től várja a látogatókat.