Meggyes Csárda Kiállítás
A Meggyes Csárda a Tiszafüred és Kócs határát jelölő hasonnevű halom tövében épült a XVII. sz. utolsó évtizedeiben. A jelenlegi épületet a korábbi leégése után Tiszafüred város tanácsa építtette 1760-1770 között. 1902-ben kétezer koronáért Czinege János kondás számadó vásárolta meg, a későbbi híres gulyásszámadó, „Gróf Czinege” édesapja.
Az egykori Sóút mentén létesült, de a múlt század elején kijelölt új nyomvonal miatt mára a közúttól távolabb esik. A pusztai környezetben található csárda kiállítása a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett tisztaszobát, füstös konyhát, az ivót és a csárda szobáját mutatja be.
A Meggyes Csárda a füredi, ohati és az egyeki csendőrjárőrök éjszakai találkozóhelye volt, mégis kötődik hozzá betyártörténet is. A csárda működési engedélyét 1952-ben bevonták, és hamarosan a Hortobágyi Állami Gazdaság raktára lett. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság alapítása után egyik legfontosabb feladatának tekintette a Meggyes Csárda megmentését: 1975-ben felújította és múzeummá alakította. A csárdamúzeum három helyiségének kialakítása és a belső berendezése a Meggyes Csárda századfordulós életét és hangulatát idézi vissza.
Megközelítés:
A 33-as főút mentén a 60. km lekanyarodva kizárólag gyalogosan vagy kerékpárral, földúton. (A megközelíthetőség időjárásfüggő!)
GPS: 47.548036, 20.928650
Árak:
A múzeum nemzeti parki belépőkártya megváltásával látogatható.
Jegytípus | Napi jegy | Heti jegy | Éves jegy |
Teljes árú | 2 300 Ft | 6 500 Ft | 30 000 Ft |
Gyerek/diák/nyugdíjas | 1 500 Ft | 3 900 Ft | |
Családi (2 felnőtt, 2 gyerek) | 5 700 Ft | 15 600 Ft |
Belépőkártya váltható:
- Halászbárka Halastavi Fogadóközpont
- A Hortobágyi Csárda épületében működő Tourinform Hortobágy
- https://hnp.jegy.hu/?event_disabler=589
Nyitvatartás:
Április és október között előzetes bejelentkezéssel, illetve a meghirdetett túráinkon is megtekinthető.