Hortobágyról röviden
A gémeskút, délibáb, juhász, csikós, gulyás, túzok, gólya, csárda, szikes legelő, ménes egyedülálló együttese sehol máshol nem látható, élhető át, csak a Hortobágyon! A táj szépsége, természeti kincsei, végtelensége, csendje, növény- és állatvilága, a hagyományőrző csikósok, gulyások és juhászok kultúrája várja az idelátogatókat különböző színes, egyedi élményt nyújtó programokkal, látnivalókkal!
Petőfi Sándor szavait idézve „Hortobágy, dicső rónaság, te vagy az Isten homloka”. A Hortobágy Európa legnagyobb kiterjedésű füves pusztája, hazánk egyik legjellegzetesebb tája, az ember és a természet harmonikus együttműködésének kiemelkedő példája. Legnagyobb értéke a töretlen látóhatár, a sajátos pusztai tájkép, a végtelen csend, és híres természeti jelensége, a délibáb.
„Mily egyszerű a puszta és mégis mily fönséges” – ma már Hungarikum, Nemzeti Park, Világörökség és mindez a csillagos égbolt alatt! Várjuk Önöket! Fedezzék fel e pusztai táj csodáit!
Hortobágy község története
Hortobágy. Amikor ezt a szót halljuk, egy végtelen pusztaságot látunk magunk előtt távolban bólogató gémeskutakkal, békésen legelésző szürkemarha gulyával, szabadon vágtató csikósokkal, útmenti csárdákkal és persze az ikonikus Kilenclyukú híddal. Kevesen tudják azonban, hogy a Hortobágy eredetileg a folyót jelöli és egyike a legrégebbi helyneveinknek.
A Hortobágy állattartásra kiválóan alkalmas területe valószínűleg már a honfoglaló magyarok számára is ideális helynek tűnt a letelepedésre. Írásos dokumentumok a Hortobágy folyót Hortubaguize (Hortobágyvize) néven már 1009-ben említik, a település neve pedig később, 1067 körül tűnt fel először. Az Árpád-korban kialakult Hortobágy környéki települések a középkorban a debreceni uradalom birtokába kerültek. A hortobágyi legelőkön már ekkor is folyt jószágtartás és kereskedelem. Az állatokat, főként a szürkemarhát a mai 33-as főút mentén az erdélyi sóbányákat Budával összekötő egykori „Sóúton” hajtották lábon Budára és a nyugat-európai vásárokra. A Sóút mentén épültek fel később azok a csárdák is, melyek közül több még ma is áll (Látóképi, Kadarcsi, Kishortobágyi, Nagyhortobágyi, Meggyes, Patkós, Kaparó).
Ma már nehéz elképzelni, hogy a Hortobágy egykor rendkívül buja növényzettel, erdőkkel, nádrengeteggel benőtt terület volt, melyet gyakran elöntött az áradó Tisza. Áradások idején fahidak tették lehetővé a közlekedést egészen 1833-ig, amikor az egri születésű, Povolny Ferenc tervei szerint felépült a Hortobágy folyó felett Magyarország első és máig leghosszabb közúti kőhídja, a Kilenclyukú híd. A híd egyik érdekessége, hogy Povolny szélesedőre tervezte a híd két feljáróját, hogy megkönnyítse a pásztorok számára a jószág felhajtását. Tavasszal a Szent György-napi Kihajtási Ünnepen, ősszel a Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnepen lehetünk személyesen is tanúi, ahogy a hortobágyi pásztorok jószágaik kíséretében kelnek át a hídon.
A 19. század közepétől a Tisza szabályozásával jelentősen megváltozott a Hortobágy látképe. Az egykor dús növényzetű terület ekkor vált a ma is ismert száraz, füves pusztasággá. A debreceni földesurak birtokában lévő területeken továbbra is folyt a gazdálkodás, egészen a II. világháború végéig, amikor megváltoztak a tulajdonviszonyok és a gazdaságot átvette az állam. Az állami gazdaságban munkát vállalók betelepülésével a csárda környékén felépült Hortobágy község, mely 1966-ban közigazgatásilag is önállóvá vált. Hortobágy – a közel 1600 lakosú község – az országban elsőként alapított Hortobágyi Nemzeti Park közepén, Debrecen és Tiszafüred között a 33. számú főút mentén helyezkedik el.
A nemzeti park területén fekvő Hortobágy földrajzi elhelyezkedéséből adódóan számos természeti és kulturális értékkel büszkélkedik, melyeket a hortobágyi látogatás során érdemes felkeresni, élményeit átélni.
