Hortobágy-halastavi bemutatóterület

Tudta, hogy a Hortobágy-halastavi bemutatóterület Közép-Európa legnagyobb halastórendszerét foglalja magába? 

1916-ban kezdték el a kialakítását tógazdasági hasznosítás céljából a Csúnyaföld nevű mocsár helyén. Az Öreg tavak belső gátján kialakított tanösvény ideális fiataloknak, családosoknak, idősebbeknek is, mivel nem kell a szintemelkedéstől tartaniuk. Hortobágy-Halastó Hortobágy településtől 7 km-re található, innen indul a tanösvény.

Az induló ponton halászati eszközökkel ismerkedhetnek meg, innen kezdődik a 10 km-es túra. A második megállónál a Hortobágyi Vonuláskutató Állomás található, ahol tudományos céllal fognak be kisebb madarakat kifeszített hálók segítségével, majd gyűrűzést követően szabadon engedik őket. A harmadik megálló a bivalyos tó, ahol a vízben megmártózó házi bivalyok figyelhetők meg. Ezen a területen számos madárfaj is szeret táplálkozni, különösen a kócsagok, gémek, bakcsók. A bivalyok által legeltetett területen bíbicek, piroslábú cankók is költenek. Az énekesmadarak is szívesen töltik itt idejüket, a szerencsésebbek megpillanthatják a ritka kékbegyet, a teleltető tavaknál pedig hüllőkkel és kétéltűekkel is találkozhatnak. Gyakran hallani „békasírást”, ami a vízisiklók nagyszámú jelenlétére utal. Tovább folytatva az utat a Függőcinege toronyhoz következik, amiről a közeli fűzfákon fészkelő függőcinegék figyelhetők meg, de a csodálatos virágkáka és mocsári nőszirom virágai is a szemünk elé tárul. A következő toronyba felkapaszkodóknak a víz tetején úszó „tündérfátyol mezők” mutatják meg magukat, de a természetvédelem címermadara, a nagy kócsag is könnyedén lencsevégre kapható. A tanösvény végállomása a Kondás-tó. A pallóút sétára hívja a látogatókat, akik a betekintő állomásokon közelebbről is megismerkedhetnek a madárvilággal.

Hortobágyon az ősz egyet jelent a daruvonulással. A Kondás-tó a darvak egyik kedvenc éjszakázó helye, ahol az alacsony vízállás megvédi őket a ragadozóktól. A nappalokat finom csemegék gyűjtésével töltik a környező kukoricaföldeken, azonban a naplemente közeledtével csapatostul elindulnak vissza a biztonságot adó halastavakba. Mindez a naplementével párosítva felejthetetlen élményt nyújt annak, aki ősszel ellátogat a Hortobágyra.

Jegyárak:

A tanösvények, bemutatóterületek nemzeti parki belépőkártyával látogathatóak.

Jegytípus Napi jegy Heti jegy Éves jegy
Felnőtt               2 300 Ft        6 500 Ft   30 000 Ft 
Gyerek/diák/nyugdíjas               1 500 Ft        3 900 Ft 
Családi (2 felnőtt, 2 gyerek)               5 700 Ft        15 600 Ft 

Belépőkártya váltható: 

Megközelítés: Autóval a 33-as főút 67. km található leágazásnál Hortobágy-Halastó irányába a Halászbárka Halastavi Fogadóközpontig. 

GPS: 47.605357, 21.071268

Látogatási szabályzat: https://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/turizmus/oldal/latogatasi-szabalyzat 

Letölthető e-book: https://www.hnp.hu/uploads/files/Tan%C3%B6sv%C3%A9ny%20ebook/HNPI%20tan%C3%B6sv%C3%A9ny%20bemutat%C3%B3%20f%C3%BCzet.pdf 

További információ:

Tel.: +36 (52) 589-000

E-mail: info@hnp.hu

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support