
- Ez az esemény elmúlt.
Hajnali autós darules
2021.10.23. @ 05:30 - 08:00

Jelentkezések megnyitva: 2021. szeptember 9.
Az ősz beköszöntével megérkeztek a darvak a Hortobágyra. Ezen időszak legvonzóbb természeti eseménye a daruvonulás. A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe és egyben az egyik legféltettebb természeti értékünk. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére szeptember közepétől október végéig különböző hétvégi túrákat szervez a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.
Hajnali autós
- Időpont: 2021. október 23. (szombat) 5.30
- Találkozó: Balmazújváros, LIDL parkoló
- Részvételi díj: 1600 Ft/fő
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a hajnali időpontokban az év ezen időszakában már gyakoriak a ködök, ezért előfordulhat, hogy a madarakat nem látjuk, csak halljuk. El kell fogadnunk, hogy ilyen körülmények között még kivételesebb eseménynek számít, ha a szerencsének köszönhetően megcsodálhatjuk a darvak éjszakázó helyükről való kihúzását, s lehetünk részesei ennek az élménynek.
Több ezer daru tölti az éjszakát a Hortobágy körüli halastavak lecsapolt medrében, majd napfelkelte után elindul táplálkozó helyeire. Először kisebb, majd egyre nagyobb csapatokban repülnek ki, amely gyönyörű látvány háttérben a napfelkeltével. A kihúzás megtekintésére autós túrára invitáljuk vendégeinket. Autóval kb. 10-15 perces utat teszünk meg burkolt úton a célállomásig, majd onnan még 5-10 perces séta vár a résztvevőkre, így elkerülhető a madarak zavarása.
Általános tudnivalók, kérjük figyelmesen olvassák el!
- A programon való részvétel csak ELŐZETES BEJELENTKEZÉSSEL biztosított.
- Az előzetes bejelentkezés kizárólag egy GOOGLE ŰRLAP kitöltésével lehetséges. A regisztrációkor kérjük, alaposan ellenőrizzék az adataikat, mivel esetleges programváltozás esetén ezeken tudunk Önökkel kapcsolatba lépni.
- A túrák egy részéhez saját gépjármű (normál személygépkocsi) szükséges.
- Csoportokat hétvégén 20 fő felett nem áll módunkban fogadni! Kérjük, érdeklődjön a megadott elérhetőségeken hétköznapi időponttal kapcsolatban.
- A programokra FOKOZOTT ÉRDEKLŐDÉS JELLEMZŐ, ezért kérjük megértésüket és együttműködésüket a következőkben. A pandémiás helyzet miatt változhat a maximális létszám, ezért számít a regisztráció sorrendje valamint a szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
- VISELKEDÉSI SZABÁLYOK: viseljenek a terepi környezethez illeszkedő ruházatot, kerüljék az élénk színeket. Vaku használata TILOS. Kérjük, kerüljék a hangoskodást!
- AJÁNLOTT ESZKÖZÖK, VISELET: kézi távcső, fényképező gép, réteges öltözködés, kényelmes cipő, szúnyogriasztó.
- A túrákat ROSSZ IDŐJÁRÁS esetén is megtartjuk! Ilyen esetben javasolt a terepi környezethez illeszkedő esőkabát, esernyő választása.
- A természet megfigyelésének élménye a pillanat varázsa, alkalomról- alkalomra változik. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy ez nem egy előre megrendezett színházi produkció, itt MAGA A TERMÉSZET A RENDEZŐ, ennek ellenére kollégáink, szakvezetőink mindent megtesznek annak érdekében, hogy az élményt biztosítani tudjuk.
- A túrákon mindenki saját felelősségére vesz részt!
- A túrák minimum 10 fő felett indulnak!
Információ:
Tourinform Hortobágy
Tel.: 52/589-000 • 52/369-140 (hétfő kivételével 9.00-16.45)
E-mail: info@hnp.hu