Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Bivalyok, tavak, csillagok

2022.07.30. @ 18:00 - 22:00

A túra meghirdetett időpontban vezetővel, a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjától indul (általában alkonyat előtt kb. két órával), majd a faluban aszfaltozott, a vasúton túl pedig zúzott kővel borított útszakaszon jutunk el a kungyörgyi szarvasmarha telep mellett elhaladva a Hortobágyi-halastóig a bivalyokkal kezelt élőhelyrekonstrukciós területig (Bivalyos-tó). A madárvilág megtekintése (kb. 1 óra) után ugyanazon az útvonalon kerékpározunk vissza a látogatóközponthoz, ahol leadjuk a kerékpárokat. Ezt követően a vendégek saját gépjárműveikkel a Fecskeház Erdei Iskola Csillagdájába mennek át, ahol kb. két órás csillagászati programon vesznek részt: a csillagos égbolt, az azon való tájékozódás, csillagképek, a hozzájuk fűződő pásztorhagyományok megismerése, majd távcsöves megfigyelés (bolygók, Hold, kettőscsillagok, mély-ég objektumok).

Útvonal: Hortobágy Látogatóközpont – Hortobágyi-halastó (Bivalyos tó) – Hortobágy Látogatóközpont – Mátai csillagda
Túra hossza: kb. 15 km
A túra nehézsége és időtartama: Az útvonal nem megerőltető, megfelelő útviszonyok mellett átlagos túrakerékpárral a kerékpáros rész 1-1,5 óra alatt teljesíthető.
A program rész: kb. 1 óra madarászat, kb. 2 óra csillagászat, összesen kb. 4-4,5 óra.

A túra nyomvonalán többnyire földutak találhatók, amelyek csak időjárás függően járhatóak! A csillagászati program miatt csak derült idő esetén kerül lebonyolításra!

Ár: 6.500 Ft/fő, amely tartalmazza a kerékpár használatot, a szakvezetést és a csillagászati előadást

Indulás: HNP Látogatóközpont, (Hortobágy, Petőfi tér 9.) 18.00

A túrákon minimum 4 fő, maximum 10 fő vehet részt.

Kérjük a megjelölt időpont előtt 15 perccel érkezzenek meg a helyszínre!

A túrára való jelentkezés a részvételi díj befizetésével válik érvényessé. Előzetes utalással vagy SZÉP kártyás előlegfizetéssel tudják a túra díját kiegyenlíteni.

A túrára előzetes bejelentkezés szükséges, mely az alábbi google űrlap segítségével tehető meg, a túra előtt legkésőbb 2 munkanappal.

A túrára további jelentkezést nem fogadunk.

Részletek

Dátum:
2022.07.30.
Időpont:
18:00 - 22:00
Esemény kategória:

Helyszín

Hortobágy-Halastó
Hortobágy-Halastó, 4071 Magyarország + Google Térkép
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support