A kitelepítettek Hortobágya

Az ég felé meredő sínek, amik keresztet formálnak, kíváncsi gyalogosokat csalnak le a Kilenclyukú híddal párhuzamosan futó gyaloghídról pár lépésnyire a pusztába. Itt Ön is adózhat egy pár perces csenddel, vagy befelé fordulással a Gulág áldozatai emlékének. A 33-as út mentén felállított emlékművet Haranghy Sándor építőművész „A Hortobágyi Kényszermunka Táborokba Elhurcoltak Emlékére” ajánlotta, 1990-ben avatták fel.

A hortobágyi kényszermunkatábort a kommunista diktatúra hozta létre az 1950-es évek elején.

1950-53 között mintegy tízezer “nemkívánatos” embert telepítettek ki bírói ítélet nélkül az ország legkülönbözőbb részeiről. A kitelepítettek számára hét hortobágyi állami gazdaságot jelöltek ki lakhelyül, amelyet később tizenkettőre bővítettek. A táborrendszer megszűnéséig közel 10 ezer embert tartottak itt fogva. A kijelölt állami gazdaságok munkatáborokként működtek. A borsósi tábor alapvetően a polgárság, értelmiség börtöne volt, míg a többi táborban elsősorban birtokos parasztokat, kulákokat tartottak fogva. Nagy Imre első kormánya működése idején megindult a politikai enyhülés. Júliusban a kormány amnesztiát hirdetett minden politikai fogoly számára, és utasítást adott, hogy a rendőri szervek szeptemberre minden hortobágyi tábort ürítsenek ki.

A több mint 2500 családdal történtekről, a “Magyar Szibériáról” a rendszerváltásig nem beszéltek, a „szigorúan titkos” levéltári anyagok 1995-ig a történészek elől is el voltak zárva. A táborok még élő lakói egymásra találtak és 2000-ben megalakították a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületét. A közel 1000 főt számláló egyesület tagjai rendszeresen tartanak találkozókat, többek között az életük kényszerű részévé vált Hortobágyon.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support